Csukló fájdalommal mentem, a gyomromat találták problémásnak, a talpamat kezeltük és a panasz megszűnt. Hogy mivan??
Élmények a neuro-mozgáskorrekcióval kapcsolatban.
A terhesség előtt felkészítettem a gerincemet és a gátizomzatot is a megpróbáltatásokra, de arra nem gondoltam, hogy a babám karban cipelése a csuklómat fogja kikészíteni. Gondoltam én legalább is hogy ez volt az ok…
Elmentem Dalmához, el is meséltem mindent arról, hogy hogy tartom a gyereket, hol és hogyan fáj, majd javasolta hogy nézzünk rá neuro-mpzgáskorrekcióval, hogy kizárhassuk a szervi eredetet. Nyitott és nagyon kíváncsi voltam erre a módszerre, úgyhogy bele is vágtunk.
A részletek előtt leszögezném, hogy én nagyon a nyugati orvoslás pártján állok, de annyira sok pozitív eredményről tudok, hogy úgy voltam vele, akkor teszteljük saját bőrön.
A felmérés
Kérdések sora; mennyi folyadékot iszom, milyen táplálékkiegészítőket szedek, van-e az alvással kapcsolatban problémám (9 hónapossal babával sajna ezt átugrottuk, nem magam miatt van 😀 ), mennyi meleg ételt szoktam fogyasztani, stb, stb.
Közben ábrákat kellett nézni kártyákon, ellenállást kaptam a karomra, stresszorra kellett közben gondolni, majd valami jóra és mindeközben nyomást gyakorolt Dalma kézzel a különböző szervekre, a gyomor kifejezetten kellemetlen volt, míg a többi egyáltalán nem. A csuklóm meg lett simítva 2x-3x, miközben az egyik ábrát néztem.
A gyomrot találtuk tehát problémásnak, a kérdésekből is kiderült h kigyerek mellett túl kevés meleg ételt fogyasztok, úgyhogy az egyik házi feladat meg is volt, több meleg étel fogyasztása, a szervek, szervezet melegítése.
A kezelés
A gerincem mellé kaptam köpölyt (a gyomor reflex zónájában), nem volt kellemes, de egyáltalán nem vészes, majd jött a talpkezelés…
A gyomor talpon lévő reflexpontját kezdte Dalma nyomni, ami őszintén hányingeres fájdalommal járt, de mint korábban írtam, nyitott és kíváncsi voltam, mély levegők, ki lehet bírni. Meg is lett a másik házi feladat, a talp önkezelése (igen, ez a legnehezebb része, de inkább ez, mint a nyilalló, brutális csuklófájdalom) 2-3 naponta 20 percig.
Eredmény – magyarázatok
A csuklómra direkt semmilyen mozgásszervi eszközzel, technikával nem éltem (tape, flossing, FDM, stb.), rendesen csináltam a házi feladatot, szinte csak meleg étel, sőt sok meleg tea is ment és a talpkezelés is és őszintén meg voltam lepődve, de a csukló fájdalomnak se híre, se hamva.
A kártyák funkciója az idegrendszer stimulálása vagy gátlása, a karnak adott ellenállás a kineziológiából lett átemelve, de az egésznek a lényege az, hogy az idegrendszeren keresztül vizsgálnak különböző reflexes folyamatokat a testben.
Ez a módszer olyan, mint egy iránytű; rámutat arra, hogy melyik irányba érdemes elindulni, aztán ha az megvan, jönnek a reflexpontok, ezzel indirekten kezelik a belszerveket. Nagyon sok mindent lehet vele még vizsgálni, de az minden esetben fontos, hogy a páciens csinálja a házi feladatait, mert nem abban a 60 percben lesz megoldva, amit ő hetek, hónapok, vagy évek alatt „szedett össze”.
Érdemes kipróbálni, de persze ha valaki nagyon elutasítóan áll hozzá, akkor Dalma sok másféle terápiában is jártas, szívből ajánlom, teljes és értő figyelmet, kedvességet és a legfontosabb, a problémám megoldását kaptam.
Ildi